Az úticél és környéke
egy helyen!

Hajdúböszörményről röviden - Hajdúböszörmény

  • Hajdúböszörményről röviden, Hajdúböszörmény

Hajdúböszörményről röviden

Hajdúböszörmény területi nagyság szerint az ország negyedik legnagyobb települése, Hajdú-Bihar megyében található. A Nyírség és a Hajdúság találkozásánál fekszik. Ez a terület az őskor óta lakott. A város a nevét a hajdúkról és a böszörményekről kapta.

A város legnagyobb történelmi szerepe a Bocskai István szabadságküzdelmében volt. A város lakosságának részvétele  a Bocskai-szabadságharcban nemcsak a felkelés katonai kimenetelét döntötte el, hanem a hajdúság sorsát is. Ennek emlékeként nevezték el a város főterét, Bocskai térnek, ahol igazi rendezvénytér és közösségi tér alakult ki a város szívében.

Az egykori Hajdúkerületi székház, mely a megye legrégibb középülete, ma a Hajdúsági Múzeumnak és a városi bíróságnak ad otthont.

A népi építészet emlé­keit őrzi a Hajdúböszörményi Tájházak épületegyüttes, mely hat alföldi lakóházból és a hozzájuk tartozó kiszolgáló épületekből áll. 

Hajdúböszörményben több, mint 50 éve működik termálfürdő. 1950-ben végeztek kutatófúrásokat, a kőolaj helyett talált vízre alapozva a 60-as években nyitották meg az első fürdőt. A termálvizet 2004-ben minősítették gyógyvízzé, mely minősítést  2014-ben megerősítettek. A Bocskai Gyógyfürdő vizét reumatikus, izületi, nőgyógyászati és pajzsmirigy problémák kezelésére javasolják.

A városba látogatók a fentieken kívül számos köztéri alkotást (pl. Bocskai szobor, Táncoló hajdúk szobra, Millleniumi emlékmű, Testvérvárosi sétány), templomot és egyházi épületet és még számos kiállítást tekinthetnek meg. 

 

 

További 36 látnivaló a(z) Hajdúböszörményről röviden közelében és Hajdúböszörmény településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem